"... a verssorokkal sokszor válaszolni tudok egy-egy, saját életemmel kapcsolatos kérdésre."

Beszélgetés Kluka Hajnalka tanárnővel.

 

Iskolánkban már sok éves hagyománya van a könyvvel, olvasással kapcsolatos riportok készítésének. Most engem ért az a megtiszteltetés, hogy az immár nemzetközi méretűvé nőtt olvasást népszerűsítő vetélkedő, az Olvass többet! egyik alapítójával és koordinátorával, Kluka Hajnalka tanárnővel beszélgethettem.

Ki/mi szerettette meg Tanárnővel az olvasást?
Négyéves koromban tanultam meg olvasni. Kíváncsi voltam, s az anyai nagymamámtól kérdezgettem, hogy ez milyen betű, az milyen betű. Ő pedig örült ennek, s hamarosan folyamatosan olvastam. Édesanyám is magyartanárként tevékenykedett, így rengeteg könyvünk van otthon. Ebbe nőttem bele.
Mi a legelső könyvélménye?
Az első könyvélményemet versek jelentették: Juhász Gyula Anna örök című verseskötete. Magam is olvasgattam, s ha beteg lettem, Édesanyámtól azt kértem, ebből olvasson fel nekem.
Milyen témájú műveket olvas szívesen? Esetleg van olyan kor, aminek az irodalma különösen közel áll Tanárnőhöz?
„Mindenevő” vagyok. Egyedül a vámpír- és horrortörténeteket nem kedvelem.
A verseket vagy a prózai szövegeket szereti jobban?
Mindkettőt szeretem.
Van kedvenc könyve, alkotója? Megindokolná, miért?
A prózai művek közül Szabó Magda Abigél, Mondják meg Zsófikának és Für Elise című regényei a kedvenceim, mert gyönyörűek és letehetetlenek. De ugyanez igaz Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című művére is, ami egy barátság rendkívül lírai stílusban megírt története. Emellett egy érdekes könyvélmény volt adys tanítványom, Lia Carandi Egy szál róz(s)a című regénye, amivel kapcsolatban büszkén mondhatom, hogy Lia engem kért meg, hogy legyek moderátor a könyvbemutatóján. Ez felejthetetlen emlék. A külföldiek közül pedig Coelho művei a legkedvesebbek, főleg A Zahir. A költők közül Ady és József Attila verseit szeretem legjobban, mert a verssorokkal sokszor válaszolni tudok egy-egy, saját életemmel kapcsolatos kérdésre. És egy kevésbé ismert alkotó, Sík Sándor Ments meg Uram című költeménye, ami úgy folytatódik: "Ments meg Uram, a szürkeségtől". Na és természetesen a saját Anyukám versei…
Mennyi ideje jut az olvasásra? Jelenleg olvas valamit?
Tanév közben a kedvtelésből való olvasásra kevés időm jut. Jelenleg Szabó Magda A pillanat című regényét olvasom, amiből készülünk Veletek a versenyre.
Ha szeretne elolvasni egy könyvet, megveszi, vagy inkább kikölcsönzi? Miért?
Megveszem. Szeretem, ha sok könyv vesz körül, és könnyen hozzá tudok férni ahhoz, amit éppen szeretnék elolvasni.
Papír vagy digitális? Mi a véleménye az e-bookról?
Papír. Fárasztja a szememet és a fejemet az e-bookról olvasás.
Mit gondol a kötelező olvasmányokról? Tanárnő mindig elolvasta őket?
Majdnem mindig. Talán két eset volt, amikor nem.
Egyesek szerint időszerű lenne már kicsit frissíteni a listát, egyetért ezzel?
Lehet, hogy időszerű lenne frissíteni a listát, mert a mostani művek nem mindig életkornak megfelelők. Magyartanárként mit látna szívesen a kötelezők között? Az említett Szabó Magda-könyveket és a Márai-regényt pl. szívesen látnám a kötelezők között, csak az a baj, hogy akkor elveszítenék a varázsukat...
Ön szerint hogyan lehetne a fiatalokat olvasásra csábítani?
Olvass többet! vetélkedővel. Önképző körök szervezésével, több szabadidő biztosításával. Emellett jó lenne, ha mi, tanárok minden diák érdeklődési körét ismernénk, s ennek megfelelő témájú műveket tudnánk ajánlani. Pl. aki a sportot szereti, annak Végh Antal fociról szóló műveit vagy Mészöly Miklós Az atléta halála című regényét, és így tovább.
Ha már szóba került, hogyan jelent meg Tanárnő életében az Olvass többet! vetélkedő?
Peternainé Juhász Zsuzsa tanárnővel nagyon jó kollegiális kapcsolatot ápoltunk már akkor is, amikor a vetélkedő ötlete az ő agyából kipattant, s megkért, hogy segítsek neki- tudván, hogy szeretek olvasni, és „mániáim” a versenyek.
Végezetül, kérem fejezze be a mondatot: ,,Olvass többet, mert..."
Olvass többet, mert kitágítja az élményvilágodat, több és gazdagabb leszel Te magad is!

A riportot készítette: Jene Zsófia 10. B osztályos tanuló 

Oldalainkat 221 vendég és 0 tag böngészi