Nyolcadik éve rendeztük meg az Olvass többet! tábort, idén ismét Túristvándiban, a TúrParty Vendégházban.

Az olvasás többé tesz

Az Olvass többet! tábor (OT!T) olyan tábor, ahová a diákok előzetes versenyfeladatok során a legjobbak közé kerülnek be. Ebben a táborban vettünk részt tizennyolcan 2018. június 29-július 1. között Túristvándiban, négy debreceni, valamint 1-1 budapesti, hajdúszoboszlói, létavértesi és szolnoki iskolából érkezve.
A 8. alkalommal megrendezett tábor megszokott eleme a csapatjáték, vicces, érdekes feladatokkal. Négy évszak-négy csapat. Most ez volt a rendezőelv.
Születési hónapjaink szerint alakították ki a csapatokat táborvezetőink, s először „Ice-breaker” – típusú feladatokon keresztül ismerkedtünk egymással.
Legkedvesebb élményeink közé soroljuk az ex libris készítést, a palacsintasütő versenyt, a gyufakötögetést madzagra, a fejtörőket, a memóriafejlesztő játékokat, a versmontázs készítését kortárs költőktől válogatott, számunkra kedvenc versekből, és azt is, amikor 1/64 méretű újságpapír darabkáján is sikerült elférni négyünknek.
A vicces GIF- képekhez alkotott kreatív történetírásnak és határtalan fantáziánknak köszönhetően megismerhettük pl. Leila hercegnő, a kis herceg és Darth Vader viharos kapcsolatát.
Ezek a feladatok és az esti tűztánc, a szalonnasütés, a tűz melletti mesemondás, majd a ledekkel kivilágított fogócskázás mind összekovácsoltak bennünket.
A tábor legemlékezetesebb eseménye mindannyiunk számára az Áfra János költővel, a kortárs költészet kiemelkedő alakjával való találkozás és kötetlen beszélgetés volt, akivel egy rendhagyó magyarórát is eltölthettünk a helyi könyvtárban, verseit hallgathattuk, és riportot is készíthettünk vele. Kérdéseinkre megdöbbentő őszinteséggel válaszolt.
Vendégeink is érkeztek Kárpátaljáról és a Partiumból, valamint Nyíregyházáról. A magyartanárok és könyvtárosok számára ez a nap továbbképzés is volt a nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár és a Kárpátaljai Magyar Iskolai Könyvtárakért Alapítvány jóvoltából.
A visszatérő és első táborozók számára is meghatározó élmény volt ez a három nap. Agyunk tornáztatása mellett sokat nevettünk és új barátokat szereztünk.
Reméljük, jövőre újra találkozhatunk, és újabb csodás napokat élhetünk át együtt, hiszen - Áfra János szavait idézve – az olvasás többé tesz.
Olvass többet te is!
A vidámság a hazafelé 19. táborlakóként utazó kis fekete cicának szól, aki a tábor macskájából Míra cicájává dorombolta be magát. A szomorúság csak azért kerül írásunk végére, mert vége ….
Túristvándi, 2018. július 1.
Írták a tábor lakói: Adamik Míra, Baditz Lili, Csákfalvi Réka, Diós Letícia, Ézsiás Zsófia, Győrfi Tünde, Halász Benedek, Jene Zsófia, Joó Eszter, Károly Kinga, Kecskés Bence, Kiss Virág, Krizsó Réka, László Petra Fruzsina, Orbán Leila, Szirmai Panna, Tamássy Boglárka, Veress Csaba

Nézd meg a képeket azért, hogy megérezz a tábor hangulatából valamit.
 

Oldalainkat 75 vendég és 0 tag böngészi