Könyvtári táblaavató 

„Az emberiség legbiztosabb, legmaradandóbb emlékezetei a könyvtárak.” 

(Arthur Schopenhauer)

 

Kedves egykori tanítványunknak, Szilágyi Sándornak köszönhetően a 2013/2014. tanév kezdetén - amely egyben iskolánk s egyúttal könyvtárunk 30. tanéve is-, gazdagodtunk egy saját készítésű, diófából faragott „Könyvtár” felirattal. A táblaavatót szűk körben, érdeklődő kollégák és diákok részvételével rendeztük meg 2013. szeptember 27-én, ahol jelen volt az alkotó is.
Kérésére a tábla hátoldalán, az utókor számára írott alábbi gondolatait is elhelyeztük:

Kedves Bárki, aki véletlenül megfordítottad a táblát!
Az itt következő idézet a Honti Rezső által fordított Ezeregyéjszaka meséinek legelején található és így szól.
"...Bizony a régiek élete folyása tanulságossá vált későbbi nemzedékek számára. Szolgáljon arra, hogy az emberek megtudják mindazt, ami másokkal megesett, és okuljanak belőle, tanulmányozzák a régi népek életét, és tekintsék intő példának mindazt, ami velük történt. Dicsértessék az, aki az elmúlt eseményeket a késő utódok számára intelmül hátrahagyta."
Fontos volt számomra ez a hely, mert itt találtam meg sok-sok emberöltő összegyűjtött tudását, tapasztalatát és sok időt töltöttem el itt.
Talán túl sokat is, de mindenképp örülök neki, mert a minket körbevevő világ szellemi, lelki és fizikai valójáról annyi tudás van itt, hogy még sok is; s kedvemre vájkálhattam benne sőt odafigyelést és segítséget is kaptam hozzá. Remélem, hogy sikerül bölcsen használni mind a tudásszerzés lehetőségét és az itt megszerzett tudást is.
Bízom benne, hogy néha egy-egy pillantás a bejárati táblára, amelybe igyekeztem a hálámat is belefaragni, ad egy kevéske kedvet ahhoz, hogy örömmel és megbecsüléssel lépjetek be ezen az ajtón.

Három évvel az érettségi után üdvözöl Titeket
Szilágyi Sándor
2013.09.10.

Oldalainkat 59 vendég és 0 tag böngészi