Tábori napló avagy OT!T a Hortobágyon 

Még az iskolában hallottam (többször is), hogy aki egyszer beteszi a lábát az Olvass többet! táborba (OT!T), az többé nem tudja abbahagyni, ugyanis függőséget okoz. Ez való igaz. Hogy pontosan mi rejtőzik ezek mögött a szavak mögött, csak akkor lehet megérteni igazán, ha mi is a részesei tudunk lenni az élménynek, amit ad. Nekem az első táborom volt ez a jubileumi, 10 éves tábor, és garantálhatom, hogy valóban függő lettem tőle. Ha lesz rá lehetőségem, jövőre is indulni fogok az Olvass többet! versenyen, hogy majd nyáron vissza tudjak térni.

A tábor első napján a hortobágyi Fecskeház Erdei Iskolában találkoztunk, miután mind a 17 táborlakó megérkezett Bárándról, Debrecenből, Hajdúböszörményből, Hajdúszoboszlóról, Újszászról és testvériskolánkból, Kovásznáról.

Táborvezetőinktől megismerhettük a következő napok programját, kialakítottuk a csapatokat, s kaptunk közösen megoldandó feladatokat is. Kányádi Sándor: Vannak vidékek című versciklusának Előhangjával indította Zsuzsa néni a beszélgetés tájakról, értékekről, majd párba rendeződve egymás személyiségét, olvasás-élményeit, érdeklődési körét is megismerve mutattuk be egymást. Vacsoránkat magunk készítettünk el az udvaron, a tábortűz köré ülve sütöttünk szalonnát és virslit, pirítottunk kenyeret. Este a csapatok kipróbálhatták magukat, milyen jól tudnak „szókeresőzni”, majd Kónya tanár úr tartott nekünk egy érdekes előadást a különböző csillagképekről, és az ezekhez fűződő mítoszokról, legendákról (pl. Androméda, Orion). A napot csillagnézéssel zártuk kint az udvaron, ahol magunk is megfigyelhettük a nyári csillagképek elhelyezkedését a tiszta égbolton.

Másnap megnézhettük a híres Mátai Ménest, s részt vettünk egy szekerezésen, hogy jobban megismerhessük a pusztát. Út közben láttunk csikós bemutatót, bivalyokat, szürkemarhákat, puszta ötös fogatot, delelő rackanyájat, s ezeken kívül kocsisunk előadásából rengeteg érdekességet megtudhattunk a Hortobágyról. Visszaérkezésünk után megtekinthettük K. Nagy Józsi bácsi kerámiaműhelyét és az általa rögtönzött bemutatót is. Ebéd után önismereti és csapatjátékokon vettünk részt Zsom-Zajti Zsuzsa vezetésével. Ezután kellett leadniuk a csapatoknak az előzetes feladatként elkészített montázst és értéklistát a Hortobággyal kapcsolatban. A képeket a közös Facebook-csoportunkba töltöttük fel. Délután még közelebbről megismerkedtünk a hortobágyi pásztorok életével, egy újabb, érdekes előadás keretében. Az itt elhangzottakból később kvízjátékban is részt vettünk. Közben, 4 óra körül vendégeink érkeztek: Puskás István, Debrecen város kultúráért felelős alpolgármestere, az Olvass többet! fővédnöke; Dobránszky Sándor, a Debreceni Ady Endre Gimnázium igazgatója, Dr. Bagossi Edit tanárnő és Ágoston Tamás tanár úr,iskolánk igazgatóhelyettesei. Jelen voltak a tábort régóta támogató Adyák Alapítvány kuratóriumi tagjai is: Várhalmi Ilona (Cila néni) és Dr. Módis Lászlóné (Anna néni). Együtt beszélgettünk el Debrecen irodalmi szerepéről, kortárs szerzők verseiről és könyveiről, az olvasás fontosságáról, s hallhattunk az UNESCO City of Literature hálózatához kapcsolódni kívánó tervekről s arról, hány szállal kötődik Debrecen az irodalomhoz. Este vendégeinkkel együtt vacsoráztunk, amire igazi, hortobágyi recept alapján készült slambucot kaptunk. Ezután folytatódtak a csapatjátékok, ahol ezúttal az idei ajánlott olvasmányokkal, a Hortobágyról írt szerzőkkel kapcsolatos kérdésekre kellett választ adnunk. A nap hátralevő részét társasozással, beszélgetéssel, zenehallgatással ütöttük el egymás társaságában.

A harmadik nap délelőttjét a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárából érkező Jakab Emese tanárnővel tölthettük el, akivel érdekes asszociációs, ismerkedős és önismereti játékokat játszottunk. Ebéd után a csapatok ügyességi játékok keretében is összemérhették „erejüket”, majd mindenki szabad programot kapott: lehetett meditálni, röplabdázni, ping pongozni, stb., míg páran nekiálltak „uzsonnára” palacsintát sütni, amit később jóízűen el is fogyasztottunk. Miután mindannyian jóllaktunk, sor került a tábor elején kiosztott feladatok megoldásainak bemutatására. Az egyik ilyen feladat az volt, hogy készítsünk képeket az „Olvasni bárhol lehet – a Hortobágyon is!” téma keretében. Egy másik feladat szerint mindenkinek választania kellett egyet, az épület folyosóin szereplő képek, jellegzetes hortobágyi állatok, növények..stb. közül, majd a csapatoknak alkotniuk kellett egy fogalmazást/verset a kiválasztott képek alapján, amit aztán fel is olvastunk a többiek előtt. Miután besötétedett, mindannyian kiültünk a szabadba, a tábortűz köré, ahol együtt énekeltünk különböző dalokat, és a tapasztalt táborozók megtanítottak minket, újakat ördögtáncot járni. Zárásként meghallgathattuk Kónya tanár úr felolvasásában Ray Bradbury Ködkürt c. novelláját.

A tábor utolsó napjára már csak a táborzárás maradt. Reggeli után a csapatok felolvasták a napok során megírt naplókat, majd Zsuzsa néni átadta az okleveleket, jutalomkönyveket a nemzetközi verseny jelen lévő helyezettjeinek. Mindenki kapott ajándékot, egy-egy könyvet és emléklapot a közösen eltöltött pár nap emlékére. Búcsúzásként hátunkra írt üzeneteket kaptunk/adtunk egymásnak A visszaút előtt még egyszer összeálltunk egy csoportkép erejéig, de ezután már nem tudtuk tovább húzni az időt. El kellett indulni hazafelé.

Mindannyiunk nevében köszönöm szépen a szervezőknek, Peternainé Juhász Zsuzsa tanárnőnek és Kónya István tanár úrnak, valamint a résztvevőknek az oldott, családias hangulatot, az élményeket, s azt, hogy felejthetetlenné tették ezt a pár napot! Köszönöm Jakab Emese és Zsom-Zajti Zsuzsa tanárnőknek az érdekes csapat- és önismereti játékokat, és köszönöm vendégeinknek, hogy meglátogattak bennünket ott, a Hortobágy közepén is! Remélem, jövőre újra találkozunk! További kellemes nyarat kívánok mindenkinek!

 

Szerkesztette (a 2021. június 17-20. közötti tábori napló-bejegyzések alapján):

Homonnai Léna, a Debreceni Ady Endre Gimnázium 7.a osztályos tanulója

 

Oldalainkat 140 vendég és 0 tag böngészi